Chapter 9

Zene: KATT

Sziasztok!

Meg is jött a folytatás. Ez egy hiperszónikusan jó rész lett, 'szerény' véleményem szerint. Remélem nektek is tetszeni fog. Nem tudom mi volt a baj, de az előző részhez őrületesen kevés komi érkezett ami miatt kicsit le is csörömpöltem. Mi volt a probléma? Ha nem írjátok le akkor nem tudok rajta javítani...

Azért abban bízok, hogy most ehhez a részhez több fog érkezni. Jó olvasást!!

Fafaa

-Jó reggelt…–mondja kedvesen, de hangjában hallani lehet a humort, hiszen reggel egyenlőre csak nekem van. Brittával ők már közel két órája ide kinn vannak. Britta megpróbálja visszatartani nevetését Én pedig fülig vörösödöm…

Izgatottan ülök még mindig a sötét asztalon, és számolom vissza a perceket az harmadik szabad edzésig. Fura gondolat fut át az agyamon. 24 óra leforgása alatt mennyi minden meg tud változni. Itt ülök az RB istállójába és azért szurkolok, hogy Dan és Seb minél jobb helye végezzen. Ha valaki tegnap reggel azt mondta volna, hogy én ma ezt fogom csinálni biztos, hogy az arcába nevettem volna és tovább sétáltam volna.

Egyre jobban tördelem ujjaimat, amin már magamat is felbosszantom. Egyszerre több dolog is bántja a szívem és tudom azokat nem fogom tudni csak úgy kikerülni. Az egyik ilyen pedig a Nandoval való beszélgetésünk.

A velem szembe lévő nagy kijelzőre nézek, ami azt mutatja, hogy kigyúlt a zöld lámpa. Megkezdődött a harmadik szabadedzés. Hangosan robbannak be az RB10-es motorjai, és az 1-sel ellátott csoda el is hagyja a helységet. Szívem hevesen kezd verni, közben pedig a tenyeremről is folyik a víz. Szemeimet a képernyőre tapasztom és még akkor sem veszem le onnan ha éppen mást mutatnak rajta.

***

Mindössze 10 perc maradt a szabad edzésből. Brittát teljesen elnyelte a föld. Fogalmam sincsen hova a fenébe tűnt. Különös, de jól érzem magam itt. Egyenlőre sok még az idegen arc, de ez nem félemlít meg semmitől.

Dan és Sebastian még a pályán versenyeznek, de Christian az előző pillanatban adta nekik az utasítást miszerint jöjjenek be a boxba. Meghallom a közelgő autók motorhangját és testemet átjárja a izgalom. Először Daniel, majd Vettel autója fékezik le a bejárat előtt. A szerelők rohannak kifelé, hogy a helyükre tolják a két autót, a bennük ülő pilótákkal együtt. Ahhoz képest, hogy csak szabad edzés volt eléggé kitettek magukért a fiúk. Bár még semmi nem biztos, mégis magabiztosan mondom ki, hogy megszereztük a 3. és 4. helyet.

Tekintetemmel egyből a tőlem távolabbi autóban matató pilótát figyelem. Akár csak Daniel Ő is elkezd kimászni verseny járművéből. Először a kesztyűjétől szabadul meg, majd azt követi a bukósisak. Hatalmas mosoly terül el az arcán. Tény, hogy rég volt ennyire kiegyensúlyozott hétvégéje. Boldogan fog kezet Dannel és gratulálnak a másik sikeréhez. Amint kisétál az Ausztrál a látó szögéből, tekintete egyből rajtam nyugszik meg. Szintén egy mosollyal ajándékozom meg, de azért mondhatni egy picit visszafogottabbal.

Leugrok az asztalról és a nekem háttal lévő Ricci felé indulok. Egy picit felgyorsítom lépteimet, és erősen vállára támaszkodom, mintha ráakarnék ugrani. Megfordul tengelye körül, és amint meglát vigyorogva ölel meg.

-Gratulálok Dan! –mondom neki hangosan. –Ennél már csak gyorsabb lehetsz délután. –boxolok vállába játékosan.

-Ahogy a főnök asszony parancsolja. –szalutál kuncogva. Ricci mellet a szöszi Németet vélem felfedezni, és elsőre olyan érzetem támad mintha sorba állna a dicséretért. Nincs szívem ott hagyni szó nélkül, így Dant kikerülve Sebastian elé lépek. Egy ideig csak nézzük egymást utána, viszont karomat nyaka köré fonom és megölelem. Halkan sóhajt egyet.

-Jó voltál Seb! –suttogom. Félek, hogy hangom megremegne ha hangosan kéne beszélnem.

-Köszönöm. –kapom a választ, miután elengedett. –Am jó is, hogy most itt talállak…szerettem volna veled beszélni. –kezdi el vakargatni a tarkóját zavarában. Értetlen arcot vágok, hisz tudtommal nincs semmi olyan témánk amit valamilyen ok miatt félbe kellett volna hagyni.

-Mondd miről van szó!? –tűröm el egyik szőke tincsemet komolyan.

-A tegnap este… –kezd bele mondandójába, de a plazmán mutatott esemény elvonja a figyelmem. Legyezni kezd a kezével szemeim előtt. –El hallod amit mondok?

-Istenem… –kapom a szám elé a kezem a friss hírek hallatán, és szinte meg is feledkezem a mellettem álló Gyönyörről. A boxban elhelyezett összes tévén ugyan azt a szörnyűséget mutatják. A hatalmas mentő helikopter indul útnak a pálya 9. kanyara felé. Az egyik Ferrari csapódott neki a gumi falnak. Tévén keresztül nem tudom eldönteni melyik, de gyomrom görcsbe rándul. Alonso. A kamerák közelebbi felvételt mutatnak és felismerem a 14-es rajtszámmal ellátott kocsit. A járgány szerencsére nem lángol, de totálkárosra tört. Szemeim megtelnek könnyel. Ne légy gyenge! Súgja egy belső hang. A mentősök szedik ki az eszméletlen Nando-t az üléséből, és a tolható ágyra fektetik. Leszedik sisakját, és már viszik is a mentő autóhoz. Oda kell mennem. Meg kell tudom mi van vele. Kötelességem. A barátom. Lábaimat egyből mozgásra kényszerítem, de bársonypuha, meleg ujjak fonódnak csuklómra. Az érintése isteni. Ha tehetném a saját ujjaimat az övére fonnám. Szemeimmel a kar tulajdonosát keresem. Kék, bánatos szemekbe ütközöm.

-El… –hallgat el a német pilóta.

-Mennem kell. –suttogom és minden erőmet összeszedem, hogy ne omoljak sírva karjai közé. Nagyot nyel, majd bólint. Elengedi kezemet, és annyira fáj. Olyan ez az érzés, mintha az oxigéntől fosztanának meg. Nézem, ahogy elindul a másik irányba és elhagyja a boxot. Letörlöm kigördülő könnycseppemet, és sietve rohanok a Ferrari istállóhoz.

Sokan nyüzsögnek a folyosón és nem győzöm őket kerülgetni. Olykor-olykor beléjük is ütközöm, de fátyolos a tekintetem a szemem körül összegyűjt sós könnycseppek miatt. Elhagyok pár ajtót, végül pedig kifulladva támasztom meg kezem az egyik bejáraton. Berontok a pirostól fénylő istállóba. Picit bántja a szememet, hogy minden ilyen élénk színben pompázik. Körbe nézek, és ismerős arc után kutakodom. Hirtelen pillantom meg az idegesen mászkáló csapat főnököt. Ingerülten indulok meg felé, és vállánál fogva magam felé fordítom.

-Marco mi van Nandoval? –kérdem remegő hangon.

-Ellie…neked nem kéne most itt lenned. –rázza a fejét sajnálkozva.

-Hogy érted ezt? –lepődök meg előző kijelentésén.

-Már nem nekünk dolgozol…eddig sem nekünk dolgoztál… –mondja körül tálalva a sok fölösleges szöveggel azt, hogy nincs helyem a Ferrarinál, és lesüti szemeit

-De Ő ott kinn a mentő kocsiban a legjobb barátom. Igen is van hozzá jogom, hogy tudjam mi van vele. –beszélek vele hangosan, és kezdi átvenni a harag az uralmat a testemben.

-Hagyd had végezzem a dolgaimat! –felel és elhagyja a boxot. Gondolataim fénysebességgel váltják egymást, és attól tartok, hogy ott a helyszínen összeesek. Minttu, Kimi kedvese jön oda mellém és karolja át a vállam. Minden bizonnyal látta az előző ’csatámat’ Matiacci-val. Kikísér a boxból be hátra a Ferrari motorhomejába. Feltörnek bennem az emlékek, hogy mennyi mindent csináltunk itt Nandoval, és megint elkap a sírhatnék. Az étkező felé megyünk, majd leültet egy puha kanapéra. Minttu pár percre eltűnik, majd forró teával a kezében tér vissza.

-Idd meg El! Jót fog tenni. –nyújtja át nekem a csészét. Felnézek rá és megpróbálok legalább egy picit mosolyogni.

-Köszi Mini! –szólítom becenevén. Kint az időjárás és megváltozott. Elbújt a nap, és sötét felhők közelednek a Ring felé. A hőmérséklet is lejjebb csökkent.

-Hozok neked valami takarót. –szól vékony hangján és elhagyja a helységet. Belekortyolok a teába és jól esik ahogy a meleg folyadék végig csúszik torkomon. Egyre nagyobb a sürgés-forgás az étkezőbe, miközben a tévében a hírek azt mutatják, hogy Barátomat, már kórházba szállították enyhe agyrázkódás gyanújában. Többet nem mondanak ami miatt, majd megesz az ideg. Felhúzom lábaimat a bordó ülőalkalmatosságra, és fejemet a karfára hajtom. Szemeim ismét megtelnek könnyel. Fejem iszonyatosan fáj, és ezért nem is tartom magam vissza attól, hogy aludjak egy jót…