Chapter 7

Zene: KATT

Szép napot! 

Sajnálom, hogy csak ilyen későn tudtam, hozni a részt, de a hétvégén távol létem miatt nem tudtam írni. Ebben a részben kevés a beszélgetés, inkább a megnyilvánulások dominálnak. Remélem tetszeni fog. Szerintem nem lett annyira rossz. Kérlek komizzatok, és pipáljatok. Jah és ha valamilyen úton módon tudjátok nyugodtan reklámozhatjátok a blogot. Köszönöm az előző részhez a véleményeket.:) <3

Jó olvasást: Fafaa

-Nem megy le? –ismétli meg valamivel rövidebben.

-Ohh dehogynem. –válaszolok magabiztosan, majd egyből fellököm a felest. Az üres poharat a pultra csapom, és így szólok. –Jöhet a következő kör. Ígérem ma érzelmek nélkül, olyan jót fogok bulizni, mint még soha. –mondom, és a mondat végén a vállam felett a mögöttem álló Sebastianra lesek…

Már lassan fél órája elmúlt éjfél, de mi még mindig jókedvűen bulizunk a hangosan dübörgő zenére. Sokat ittam, de azért mértékkel. Nem rúgtam be, még akkor sem ha Heikki és Dan mindig csak azt hajtogatták, hogy igyál-igyál. A pálya csodálatosan ki van világítva és innen a motrohome-ból így minden egyes kanyara csodálatosan látszik. Mérget vennék rá, hogy az egész ring ,már csak a tőlünk kihallatszódó muzsikától hangos.

Együtt táncolok a többiekkel a tömeg közepén, és testem a zenében szereplő dobok ütemére mozgatom. Mellettem Ricci is átadja testét a zenének és csukott szemmel ereszti ki a gőzt. Miközben a hajamba túrok és kisöpröm pár kósza tincsemet a szemem elől, végig nézek a kis körbe rendeződött társaságunkon. Szembe velem Britta táncol és homlokán látszik, hogy az itt megrekedt levegőben kezd megizzadni. Jobb oldalamon Heikki vigyorog vissza rám amikor felé fordítom a fejem. Így persze pedig már nem kérdés, hogy a német Szöszi Britta és Heikki között bulizik. Tetőtől talpig végig mérem, hiszen eddig nem volt rá alkalmam. Izmos vállain megfeszül a kék galléros póló, majd ahogy még feljebb haladok tekintetünk találkozik. A sötét fényben kék szemei csak úgy csillognak. Picit mosolyra húzom a számat, miközben ismét hajamba túrok és fejemet hátra hajtom, így teljes teret adva azoknak akik a dekoltázsomba akarnak be pillantani. Szemeimet csak egy pillanatara hajtom le, utána egyből Sebastianra sandítok. A bártól ideáig „elszálló” világosságban látom, hogy erősen szájába harap. Csak eztán veszem észre, hogy Heikki társaságunkat elhagyva italért ment, hogy mindenkinek hozzon. A zene elhallgat és egy másik veszi kezdetét, ami sokkal pőrgősebb és ha kellően eleget ivott az ember, akkor arra a számra igazán eltudja veszteni a fejét.

A csoportos körünk szét bomlott és a tömeg hatására egy totál más alakzatot vett fel. Fogalmam sincsen honnan, de mintha még több ember csatlakozott volna a már így is zsúfolt emeletre. Ennek következtében a bulizók többsége hozzásimulva a másikhoz táncol. Ez nálunk sem volt más képp. Miközben fejemet rázom hajammal csapkodom a mögöttem lévő férfit. Eszeveszettül jól érzem magam, és kezemet a magasba emelve rázom csípőmet. Eközben hátam hozzá ér a mögöttem táncoló srác mellkasához, ami izmos és erős. Előttem Britta táncol, és csak ritkán nyitja ki a szemét, míg mögötte Dan is jól érzi magát és szinte teljesen máshol jár. Heikki még midig valahol máshol van ugyan is közvetlen környezetünkben nem sikerül megtalálni. Karórámra pillantok, ami tökéletesen világít a sötét éjszakában is egyszerűen letudom olvasni róla, hogy hajnali egy van. Az időmérő napja. Kezeim annyira elzsibbadnak, hogy a hátam mögött táncoló fiú nyakára fonom. Emiatt teljesen összesimulunk, és érzem testében hevesen lüktető szívét. Egyszerre mozgatjuk felső illetve alsó testrészeinket. Mivel eléggé kényelmetlen így állni, és majd kitörik a derekam, ezért szembe fordulok vele, és kezem ugyan úgy a nyakára fonom. Csak így érzem finom kölnije illatát, ami az egész orromat megtölti. Kezei csapdába ejtik vékony derekamat, és erősen húznak még közelebb Ő hozzá.

Úgy hallom mintha valaki a nevemen szólítana, ezért picit kiesek a ritmusból, és kinyitom csukott szemeimet. Ereimben megfagy a folyamatosan keringő vér, ugyan is kezeim még mindig az előttem táncoló német pilótán csüngnek. Lélegzetével csiklandozza a nyakamat, ami miatt halkan kuncognom kell. Ő is elmosolyodik, majd még közelebb bújik fejével, és halkan fülembe súgja.

-Üdv a Bikáknál Ellie! –majd apró csókot nyom fülem mögé, ami miatt a hideg is kiráz és úgy érzem nyomban összeesem. Hirtelen Heikki terem ott mellettünk és megkocogtatja Sebastian vállát.

-Szerintem ideje menni. Pihenni is kell a holnapi napra, hogy megtudjuk ismételni megint ez a király estét. Igaz El? –pillant felém a szőke edző bazsalyogva, mire én hajamat igazgatva, zavaromban válaszolok.

-Naná!

-Akkor gyerünk. –mondja Seb, és int Ricciéknek is, majd rám pillant. Elidőzik a tekintete rajtam, végül kacsint egyet és Heikki illetve Dan után siet.

Én még sokkosan sétálok Britta mellett, miközben követjük a fiúkat akik egy csodálatos fehér Infinitihez vezetnek minket.

-Nah csajok és Dan hátra! –utasít Heikki, aki a sofőr ülésbe tolja be seggét mellé pedig Sebastian telepszik. Dan röhögve veszekszik egy picit a két szőke sráccal, majd beül középre. Én a sofőr ülés mögött foglalok helyet, míg Britta természetesen Ricci másik oldalán, egyértelműen Sebastian mögött.

A főbejáraton elhagyjuk a pályát, és a VIP Road-on haladunk vissza a fővárosba. Hallgatom a halk beszélgetéseket, amiket olykor-olykor megejtenek csapat társaim, miközben a gyönyörűen kivilágított Budapestben gyönyörködöm. Egyre lassabban pislogok, és már örülnék ha a pihe-puha ágyamban hempereghetnék. Igyekszem én is becsatlakozni és visszatérni a jelenben, de azért még jócskán dolgoznak benne a buli közben történtek.

Szemeimet egyből rávezetem, és elég jó a látószögem. Arcát kiválóan látom oldalról. Szemeit Ő is eléggé lassan mozgatja és szinte biztos vagyok benne, hogy hulla fáradt. Mélyen veszi a levegőt, hiszen mellkasa, észrevehetően süllyed vagy emelkedik. Ajkai feltűnőem formásak és csókolni valóak. Oh legalább csak egyszer ízlelném meg őket! Fut át az agyamon ez a kósza gondolat, és kénytelen vagyok megnyalni kiszáradt számat. Már levenni készülöm tekintetem róla, és a kocsiban elhelyezett visszapillantóba pillantok, hogy kék szempárokkal találkozom. Áthatóan tanulmányoz, és mérget vennék rá, hogy végig kísérte az előző pásztázási hadműveletemet. Még csak a gondolatba is bele pirulok és érzem, hogy nem sokáig bírom tartani vele a tempót. Apró macsós mosolyra húzza a száját, és Ő szakítja meg először a kontaktusunkat.

Észre sem veszem milyen gyorsan elrepül a haza felé vezetőút. Heikki behajt a hotel zárt parkolójába, és leállítja a motort. Mindannyian kiszállunk belőle és a lifthez igyekszünk.

Az álmosság annyira úrrá lesz rajtam, hogy még lépteimet is csak zombi módjára tudom  teljesíteni. Csiga lassúsággal közelítem meg a felvonót, majd amint megérkezik mind az öten beszállunk és Britta az emeletre navigálja a rendszert. Teljesen nyomorgunk a kis helységben, és érzem a mögöttem álló Sebastian szuszogását. Legszívesebben kirohannék a liftből, mert tudom hogy ha nem fogom vissza magam akkor le is tudnám teperni. Idegesen számolok vissza miközben a kijelzőt nézem, ami azt mutatja 6…7…8…9…10. Végre megérkeztünk. Elsőként teszem ki a lábam a biztos talajra, és egy irányba indulok velük. Zsong a fejem. Fülemben hallom még a dübörgő zenét, és felteszem magamnak a kérdést, miszerint vajon vannak akik még kinn buliznak a csapatból? Magam előtt látom még az este mindenegyes pillanatát, és fogalmam sincsen, hogy lehetséges, de tényleg jól éreztem magam velük. Teljesen más volt a véleményem…ma estig. Bírom őket, és remélem jó lesz velük együtt dolgozni.

Ezen gondolat sor közben eszembe jutott valami. Pontosabban valaki. Fernando. Szegénnyel reggel óta nem beszéltem semmit, pedig megígértem, hogy még a második szabad edzés előtt meglátogatom. Kiver a víz a gondolattól, hogy most őket négyüket csak úgy faképnél hagyjam, de nem bánt a dolog, hogy nem tartottam be az ígéretemet Nandonak.

-Srácok nekem van egy dolog amit el kell intéznem. Menjetek csak…holnap találkozunk. –állok meg a folyosó közepén.

-Méh is mi az ördögöt akarsz ilyenkor elintézni? Csak nem azt, hogy ágyba tedd azt a formás segged? –kérdi Heikki már eléggé fáradtan, de azért még a humora ott van. Nem tudok normális válasszal előrukkolni, és valljuk be hazudni sem akarok.

-Beszélnem kell Nandoval. Megígértem neki…