Chapter 4

Zene: KATT

Sziasztok Kedves olvasók!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokára hozom a folytatást, de nekem is kellett egy kis szünet. Most viszont itt a folytatás. Remélem nem fogtok ezért a kis kihagyásért elpártolni tőlem. Ahogy tudom hozom a következő részt. Kérlek legalább 3-4 komit és pipákat gyűjtsetek össze, hogy lássam van még érdeklődő a blogon. Most viszont nem húzom az időt.:) Jó olvasást!!! <3

Puszii: Fafaa

-Köszönöm szépen Mr. Ecclestone, de én még maradok egy kicsit. Majd megyek magam. –mondja, és felmutatja Infiniti kocsijának kulcsát.

-Akkor mi megyünk is, ugye?! –ragadom karon Bernie-t. Ő csak bólogat, és végezetül elköszön Vetteltől.

-Holnap találkozunk. Viszlát. –intenek egymásnak. Még mielőtt elhagynánk a műhelyt Seb szemébe nézek, és azt a következtetést vonom le, bár csak ne tettem volna ezt.

/Ellie szemszöge/

Lábaim kikandikálnak a finom, puha takaró alól miközben a reggeli nyújtózkodásomat végzem el. A testgyakorlat mellé egy hatalmas ásítás is társul, majd akaratlanul is elmosolyodok amikor kitekintek a hatalmas üveg ablakon a Budai Várra illetve a csillogó Dunára. Szemfényvesztő látvány, nem csak este de napközben is. Pár percig még lustálkodom a virág illatú ágyikóba, ám utána egyből a fürdőbe sietek. Elhaladok a tükör mellett elhelyezett asztal mellett, amin két fánkot és egy csésze kávét vélek felfedezni. Az illata beférkőzik orromba és nem akaródzik onnan tovább szállni. A porcelánban elhelyezett reggeli frissítő mögött egy az napi újság is mutatkozik.

Gyorsan csinálom meg a már be rögzött fogmosást és a hajfésülést, utána pedig a fánkok elpusztításába fogok bele. Miközben öltözködöm egy-egy harapást is megengedek magamnak a csokis finomságból. Első látásra melegebbnek tűnik az idő mint tegnap volt ezért megpróbálkozom egy vékonyabb farmerben és pántos pólóban átvészelni az előttem álló napot. Csak a látszat kedvéért egy kis sminket teszek fel csinos pofikámra, majd ami még hiányzik a táskámból azt gyorsan a női kiegészítő mélyére suvasztom. Az utolsó korty fekete kávét is kiiszom a csészéből, végül pedig a tükör elé rohanok, fel helyezem a fekete lencséjű napszemüvegemet és már indulok is a pályára.

A folyosón ismét csak az én lépéseim csapják a zajt. Olyan mintha senki nem lenne a szállodában. Méregdrága karórámra pillantok amit még karácsonyra kaptam bácsikámtól, és megbizonyosodom róla, hogy a pilóták már nagy valószínűséggel rég a ringen vannak.

A rám várakozó taxiba ülök bele és egész úton a szobámba elhelyezett újságot olvasgatom. Próbálom kitalálni miről regélhetnek a magyar újságírók.

 Nem kevés borravalóval fizetek a meghökkent sofőrnek, utána pedig mosolyogva hagyom el a kocsit. A VIP bejáraton sétálok be, kártyámat az őrnek megmutatva. A pályán már kocsik hangos „zümmögés” hallatszik, ami egyesek fülét zavarja…de nekem igen is tetszik. A szabad edzés csak fél óra múlva fog kezdődni, ami csak annyit jelent, hogy a GP2nek most lett vége.

Nincs kedvem az elkényeztetett, nyalizós emberekkel egy levegőt szívni a paddockban ezért egyből a az „istállók” felé indulok.

Sok-sok csapat boxa mellett elhaladok mire a Ferrarihoz érek.

-Jó reggelt! ­– köszönöm mire a munkások több része felém fordítja a fejét és viszonozzák jó kívánságomat. Kimi vigyorogva integet kicsi helység túloldaláról. Én is hevesen rázom végtagomat mindaddig míg ismeretlen kezek vonják meg szememtől a kinti fényt. Első pillanatra megijedek, de utána megismerem szokásos illatát, és hangosan kacagni kezdek.

-Neked is Nando!

Amint kimondom a nevét, nem is tartja tovább erős kezét a szememen. Helyette magával szembe fordít és üdvözlés képpen puszit nyom arcom mindkét oldalára.

-Hogy-hogy ilyen későn érkeztél? – kérdezi miközben bele iszik kulacsába ami jól tudom vizet rejt.

-Fáradt voltam, így tovább aludtam. Tegnap elég későn hagytam el a pályát Bernie bácsival. Tudtad, hogy már itt van? – kérdezem tőle fülig érő mosollyal.

-Igen. Volt alkalmam már beszélni vele ma reggel a szálloda halljában. –válaszolja, és közben elkezdi felvenni a versenycsukáját. Bólogatni kezdek, bár tudom ezt ne látja mivel mással van elfoglalva. Amint feláll oda megyek közvetlen mellé, és egy szerencse puszit adok kissé borostás arcára.

-Sok sikert az edzéshez! Amíg készülődsz addig megkeresem Berniet. –mondom, és kimegyek a folyosóra ahol élénken jár a szél. Jót tesz felmelegedett testemnek.

Tovább haladok a boxok mögött, majd az utolsónál bekukkantok hátha ott találom Bácsikámat, hiszen rengeteg idejét tölti a piros bikákkal. Első pillantásra nem látom meg őszülő haját és szemüveges arcát, helyette mást fedeznek fel kék szemeim. Izmos testét most a csapat overálja takarja el a kíváncsiskodó tekintetektől. Aprókat szökdel, hogy még jobban felmenjen testében az adrenalin, majd a lángoktól megvédő maszkot húzza fel először fejére. Azt követi a bukósisakja, amit precízen biztosít fején, hogy ne lötyögjön. Az asztalon pihenő kék kesztyűt is magabiztosan igazítja az ujjai körül.

-Sebastian! Autóba! –utasítja az egyik szerelő. Neve hallatán megremegek, és epekedve nézem miféle gazella mozgással áll bele az járműbe.

Még mielőtt fenekét a zebramintás ülésbe helyezné hátsó falon elhelyezett táblázat felé pillant. Szigorúan olvassa a rajta lévő betűket és számokat, majd ahelyett, hogy visszafordulna balra, körbe néz a boxuk egész hátsó részlegén. Monoton legelteti tekintetét a szépen festett, már megszokott falakon, amikor tekintete nem várt alanyon akad meg. Igen. Rajtam. Ereimben annyira megfagy a vér, hogy ha akármennyire is akarnám akkor sem tudnék elbújni. Végtagjaim elnehezednek és akár csak egy homok zsák a vízben teljesen leülepednek. Tekintetünk találkozik, és összefonódik. Vajon mit gondolhat? Mi járhat a fejében?

Még mielőtt Ő fordítaná el fejét, én veszek erőt magamon és indulok, hogy tovább keressem Bácsikámat. A sors fintora…csak is az lehet, ugyan is nem teszek meg két lépést sem de vagyok olyan ügyetlen, hogy frontálisan ütközöm a keresett személybe.

-El? Merre jártál? Amúgy meg jó reggelt! – ad egy puszit a homlokomra.

-Ööö…én…hát pont téged kerestelek. – makogok össze-vissza.

-Ez remek. Most megtaláltál. Gyere szeretnélek bemutatni valakinek. – fogja meg a karom és egyenesen az RB istállóba húz. Legszívesebben kirántanám kezem az övéből, de nincs szívem megsérteni. Szívem heves vergődésbe kezd, és attól félek kiszakad a mellkason. Még is ki a fenének akar engem bemutatni. Elhaladunk Daniel sötét RB10ese mellett, aminek a sofőr helye még üres. Riccinek viszont még hűlt helye sincs a boxban. Egy balost vesz Bernie és a szőke német csoda járműve mellett caplatunk végig aminek a sofőrje már rajtra készen ül a helyén. Szemem sarkából látom, hogy amint elhagyjuk kocsiját tekintete leszalad az előtte lévő kis kivetítőről, és minket kezd el figyelni.

Mivel még az első szabadedzésig van kb. 10 perc ezért szét sem nézve vágunk át a box frissen leaszfaltozott utcáján. Egyenesen Christian Hornerhez és Adrian Neweyhoz. Fejemben egyre kuszább dolgok keltek éltre…még is mi közöm van nekem a Red Bullhoz?! Bernie kedvesen köszönti a két férfit, én pedig közben az ülésekkel szemben lévő képernyőkön kalandozom el. Pontosabban egy képet figyelek görcsösen. Azt ami Vettelt mutatja. Akarom mondani mutatta, ugyan is a négyszeres világbajnok kiszállt a kocsijából és egyenesen felénk tartott…