Chapter 8

Zene: KATT

Sziasztok!

Meg is hoztam a folytatást. Remélem tetszeni fog. Nem lett annyira szörnyű!! ;) Köszönöm az előző részhez a megjegyzéseket. Nem is tudjátok, hogy örülök minden egyes kominak. Kérlek most is szintén nyilvánításotok ki mi az ami tetszik vagy mi az amiben valami hibát találtok! Ezzel nekem sokat tudtok segíteni!
Ami pedig a tegnapi/mai nap nagyon feldobta a kedvem, hogy a blog megkapta a első díját (KATT). Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok és olvassátok!! <3 Jó olvasást!

Pussz: Fafaa

-Még is mi az ördögöt akarsz ilyenkor elintézni? Csak nem azt, hogy ágyba tedd azt a formás segged? –kérdi Heikki már eléggé fáradtan, de azért még a humora ott van. Nem tudok normális válasszal előrukkolni, és valljuk be hazudni sem akarok.

-Beszélnem kell Nandoval. Megígértem neki…

Már egy ideje Nando ajtaja előtt állok, és készülök, hogy beszéljek vele, de nem nagyon akaródzik bekopogni. Valahogy kicsit bánt a dolog, hogy csak így ott hagytam Brittáékat, viszont tudom ha meg Allal nem beszélek akkor Ő meg összerúgja velem a port. Ez volt az amit kifejezetten utáltam mindig is benne. Olykor kényesebb volt mint egy kisgyerek, aki nem kap meg valamit amire nagyon vágyik.

Szemmagasságba emelem a kezemet és végre tudtát adom annak, hogy itt vagyok.

Hosszas várakozás után nyitja ki a minket elválasztó barna ajtót. Álmosan dörzsöli a szemét. Egyetlen egy pizsama nadrág van csak rajta.

-Ellie? Mit csinálsz te itt…hajnalok hajnalán? –pillant rá a szobában elhelyezett digitális órára.

-Tudod sajnálom, hogy ma pontosabban tegnap nem tudtam már beszélni veled…közbe jött ez-az. Pár fontos dolog. Amiről tudnod kell. –nyögöm ki nehezen a szavakat.

-Ebben biztos vagyok, de muszáj erről engem szombat reggel fél háromkor felvilágosítani? –teszi csípőre egyik kezét.

-Nem…vagyis de. Ahh már azt sem tudom mit beszélek. –fogom fejem mérgemben.

-Nem beszélhetnénk meg ezt holnap? Rohadt fáradt vagyok. –ásít közben egy hatalmasat.

-Akarod mondani ma?! –vágok közbe.

-Az mindegy. A lényeg, hogy egy normális emberi időpontban. –felel kicsit morcosan. –Amúgy sem tudom, hogy juthatott eszedbe ilyenkor beszámolót tartani. Talán ennyire sok volt a pia az esti buliba? Vagy mi a franc? –kezd veszekedésbe.

-Csak gondoltam elmondom, hogy mért nem sikerült beszélnem veled tegnap, hogy ebből ne legyen harag. De úgy téged ez sem érdekel, csak féltékenykedsz itt. –kezdek én is kikelni magamból.

-Elárulnátok, hogy mi az Istent ordibáltok Ti itt? –érkezik meg Sebastian is. Ohh édes anyukám már csak tényleg Ő hiányzott!

-Nah és Te? –nézünk Nandoval mind a ketten felé.

-Ilyen hangos csetepaté közben aludni sem tud az ember. Fejezzétek be! –mondja suttogva, de hangjában érezhető a mérgesség.

-Ne mondd már meg, hogy kivel mikor mit csinálok…–mondja Fernando totál flegmán. Sebnek mintha az egyik fülén be a másikon meg ki menne a Ferraris pilóta megjegyzése.

-Tudod mit Al, holnap befejezzük. Ilyen állapotban beszélni sem lehet veled. –lököm oda neki érzelem mentesen.

Sarkon fordulok és ott hagyom a két pilótát. Al teljesen bunkó volt. Jó mondjuk azért tőlem sem megszokott, hogy ilyen időpontban látogatom meg Őt, de akkor is. De Sebastian meg, hogy a francba került oda?

Sebesen szedem a lábaimat, így hamar érkezem meg a saját szobám elé. Pénztárcámba megkeresem az ajtóhoz társuló kártyát majd egy érintéssel ki is nyitom azt. Minden erőmet összeszedve nyomom be a nehéz elválasztót tárgyat, majd felakasztom a táskámat a farmer kabátommal együtt a fogasra. Figyelmemet ismét a fából készült ajtónak szentelem. Lenyomom a kilincset és behajtom az ajtót, de ekkor a túl oldalt erős kezek próbálják szándékomat gátolni. Engedek neki és kitárom előtte a minket elválasztó tárgyat, majd szemeimet Őrá vezetem.

-Óhajtasz még valamit vagy végre lefeküdhetek? –próbálok közömbös maradni az előttem álló Sebastiannal, ami valljuk be elég nehezen megy. Már csak pusztán a kinézete is feltüzel és ha tehetném pulóverénél fogva berántanám a szobámba, és reggelig ki sem engedném.

-Még is mi volt ez a veszekedés? –dönti neki alkarját az ajtószegélynek.

-Nem tartozik rád! –fonom keresztbe a karomat magam előtt. Seb hatalmasa sóhajt, majd szabad kezével végig túr szőke hajában, utána pedig szemeit mélyen az enyémbe fúrja. Még a szám is kiszárad ettől a nézéstől.

-Jó éjt Sebastian! –próbálom a lehető legmeggyőzőbben kiejteni a szavakat, és még mielőtt válaszolna bezárom előtte az ajtót.

*reggel*

Telefonom éles csörgésére ébredek, amit az éjjeli szekrényre tettem le még hajnalban. Nem nézem meg ki keres, egyből felveszem és fülemhez emelem a készüléket.

-Halo? –szólok bele rekedtes hangon.

-Elli? Berni vagyok… –hallom meg bácsikám ismerős hangját. –Mikor jössz ki a pályára? Kettőkor kezdődik az időmérő.

Rövidke mondatai közben telefonom kijelzőjére nézek, hogy megbizonyosodjak abban tényleg ennyire késő lenne, hogy Ő már a pályán van.

-Fél óra és kinn vagyok. –mondom ijedten, és már bontom is a vonalat. Kiugrok a puha ágyikóból és a bőröndömben turkálok megfelelő ruha után. Az időre tekintettel egy rövid farmer nadrágot és egy lenge ujjatlan pólót húzok fel.

Gyorsan kifésülöm a hajam és kiengedve hagyom. Magamhoz veszek egy kis pénzt illetve a nyakamba akasztom a beléptető kártyámat. Miután elvégeztem a fürdő szobai rituálémat, még gyorsan felhelyezem a napszemüvegemet és már rohanok is a taxikhoz amik a hotel előtt állnak.

Egy viszonylag kedves sofőrt kiválasztva bepattanok a kocsiba és a pontos címet megadva már száguldunk is Budapest utcáin. Alig telik el 20 perc már fizetek is és indulok be a pályára. Fogalmam sincsen hol keressem Berni bácsit, ezért utam először a paddockba vezet, hogy valami ehetőt magamhoz vegyek. Szemeim kápráznak a sok-sok finomságtól ami azon a megszámlálhatatlan mennyiségű asztalon terül el. Gyorsan a kezembe veszek egy szalvétát és abba belecsomagolok két túrós batyut és már rohanok is le a boxokhoz.

Karórám azt mutatja, hogy még van közel egy órám az időmérőig, de még sem lassítom le lépteimet. Céltudatosan megyek teljesen az RB istállóig, majd amint elérem a bejáratot végig sétálok a kis folyosón és az autóknál kötök ki. Észreveszem a hátsó asztalon ücsörgő magányos Brittát és egyből felé indulok. Ő is meglát és egyből mosolyra görbül szája.

-Szia! Jó sokáig aludtál. Ennyire kiütött a tegnapi buli? –köszönt kedvesen és összébb húzza magát az asztalon, hogy én is oda tudjak ülni.

-Mondhatjuk úgy is. Az egyiket neked hoztam. –nyújtom át az édes finomságot.

-Uhh köszönöm. Ez most igazán jól fog esni. Egy joghurton kívül ma még nem is ettem semmit. –mondja és már bele is harap a még meleg péksüteménybe. –Mennyei! Köszönöm még egyszer. –hálálkodik.

-Igazán nincs mit. –nevetek halkan és én is hozzáfogok reggelizni egy órakor. Apró beszélgetést folytatunk étkezés közben, miközben megérkeznek a pilóták is. Először Ricci lép be a kocsikkal elfoglalt helységbe. Vigyorogva int nekünk, amit mi viszonzunk is. Dan már teljesen fel van öltözve. Egyedül a sisakját és a kesztyűjét kell még felvennie. Őt követi a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Overálja mindössze derekáig van felhúzva ezért felsőtestén még látszik az ugyan úgy kinéző de fehér lángoktól védő textil anyag. Komoly arckifejezése egyből eltűnik amint megpillant minket Brittával. Egy kis ideig gondolkodik, hogy csatlakozzon-e hozzánk vagy nem de végül utóbbi mellett dönt és bár férfias még is kecses mozdulatokkal közelít felénk. Amint közvetlen környezetünkben van jókedvűen köszön.

-Jó reggelt…–mondja kedvesen, de hangjában hallani lehet a humort, hiszen reggel egyenlőre csak nekem van. Brittával ők már közel két órája ide kinn vannak. Britta megpróbálja visszatartani nevetését Én pedig fülig vörösödöm…